Értékes pontot szereztünk Érsekvadkerten

2016.04.04 16:30 Érsekvadkert, sportpálya

Érsekvadkert SE-Rimóc SE  1-1 (1-0)

Érsekvadkert SE: Molnár J. – Bihari B., Varga M., Tóth A., (Keresztes G.) – Pistyúr Zs., (Jakus K.) Paulicsek M., Szatmári P., (Terenyei Á.) Nagy R., Gréczi P. (Puruczki B.), Varga Gy,, Holman J. (Molnár K.). Vezetőedző: Varga Balázs.

Rimóc SE: Gönczi K. – Kuris P., Bangó N., Juhász I., Csizmadia B. – Kis I. (Deák G.), Rácz I. (Bada V.), Árva R., Bada N. (Bangó R.) – Laczkó Zs., Kis P. Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Piros lap: Molnár K. (Érsekvadkert.)

Vezette: Béres K. (Kalmár P., Szakal T.)

Gól: Varga Gy. ill. Juhász I.

Varga Balázs: – Magasról lehet nagyot esni… A szécsényi meccs után erre nem tudok mit mondani. Felejtsük el gyorsan. Lassú, gyenge játékot produkáltunk, a szívvel-lélekkel hajtó vendégek ellen, akik rászolgáltak az egy pontra. Gratulálok nekik.

Carvalho Adilson: – Most már kezd látszódni a tavaly elkezdett munkánk eredménye. Jobban védekezünk és támadunk, mint korábban, még a labdabirtoklásban kellene fejlődnünk. Úgy gondolom, az utolsó percekben meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. Végig jól megszervezetten játszottunk, harcoltunk, érezni lehetett, hogy egyben van a csapat. Napról-napra erősödünk mentális, fizikális, illetve már-már taktikai téren is. Gratulálok játékosaimnak, a szimpatikus ellenfélnek pedig további sok sikert kívánok. Most egy nagyon nehéz meccs következik, de remélem, hasonló lelkesedéssel megyünk tovább és tudunk meglepetést okozni.

Category: Csapat

Gyenge támadójáték mellett sima vereség Balassagyaramaton

Balassagyarmat-Rimóc 3-0 (1-0)

vezette: Strehó E. (Gordos Á., Gordos Á. M.)

Balassagyarmat: Földi L. – Benécs B., Szandai D. (Mezei G. 78.), Dudás G., Jónás D. – Strehó I. (Bódis M. 57.), Varga T. (Hammer R. 66.), Nagy G. – Mátyás P., Gábor B. (Sági B. 66.), Szita B. (Guruz D. 78.). Vezetőedző: Mohácsi László.

Rimóc: Gönczi K. – Kuris P., Csizmadia B., Juhász I., Bangó N. (Bangó R. 80.) – Pásztor B., Bada N. (Kis P. 46.), Kis I. (Bada V. 80.), Árva R. – Rácz I., Laczkó Zs. Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Sárga lap: Dudás G., Strehó I., Sági B. ill. Pásztor B., Rácz I.

Gól: Gábor B. (29.), Szita B. (67.), Bódis M. (85.)

Mohácsi László: – Nem erre számítottam a csapatomtól! Nem tudtuk rendesen felvenni a ritmust, látható volt, hogy nem voltunk kellően határozottak és megközelíteni sem tudtuk lelkesedésben a vendégcsapatot, akik a saját tizenhatosuk elé behúzódva szívósan és szervezetten védekeztek. Remélem, a játékosok sikeréhségét, lelkesedését sikerül felpiszkálnunk a továbbiakban. További sok sikert a Rimóc csapatának és boldog húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek.

Carvalho Adilson: – Jól játszottunk, megfelelően védekeztünk, kontrákból szép támadásokat vezettünk, de sehogy sem tudtunk gólt rúgni, csak kapufáig és kihagyott tizenegyesig jutottunk. Sajnálom, hogy nem tudtunk betalálni, de most már látszódott, hogy nagyon együtt van a csapat. Gratulálok az összes játékosomnak, a hazaiaknak pedig sok sikert a továbbiakban.

Category: Csapat

Döntetlennel nyitottuk a tavaszi szezont

Rimóc-SBTC 0-0

vezette: Gordos Sz. (Nagy I., Szederkényi Cs.)

Rimóc: Gönczi K. – Oláh Á. (Imre Z. 90.), Kuris P., Juhász I., Pásztor B. – Bada N. (Bada V. 83.), Kis I., Árva R. (Bangó R. 88.), Rácz I. – Laczkó Zs., Kis P. (Rácz J. 77.) Vezetőedző: Carvalho Adison.

SBTC: Babják Cs. – Somoskői Sz., Csatlós T., Czutor V., Földi B. – Szabó G., Somoskői O. – Oláh F., Miklós M. (Váradi D. 66.), Budveszel B. – Zámbó J. Játékos-edző: Csatlós Tamás.

Sárga lap: Pásztor B., Rácz I. ill. Csatlós T., Czutor V., Szabó G.

Carvalho Adilson: – Nagyon nehéz felkészülésen vagyunk túl, nem tudtunk megye egyes színvonalú játékost igazolni, a támadórészlegünk pedig gyengült. Ennek ellenére alakul a csapat, szépen lassan mentalitásban is javulunk. Ezen a mérkőzésen bizonyítottuk akaratunkat, futball iránti hozzáállásunkat. Ez ma döntetlenre volt elég, de akár nyerhettünk is volna. Nem tudnék senkit sem kiemelni, mindenki küzdött, aki felvette a rimóci mezt, ha pedig minden téren még szervezettebbek leszünk, még jobban tudunk majd szerepelni. Gratulálok játékosaimnak, és pozitív szurkolóinknak. Készülünk Mohácsi László BSE-je ellen, remélem, ott is el tudunk érni egy jó eredményt.

Csatlós Tamás: – Nagyon gyengén játszottunk a bajnoki rajton. Egyik csapat sem érdemelt győzelmet, mivel a mérkőzésen nem volt igazi helyzete egyik oldalnak sem. Sokat kell változnunk, ha a hétvégén a bajnokesélyest meg akarjuk szorítani.

Category: Csapat

Dejtár ellen ismét verség

Dejtár-Rimóc 3-2

Dejtár: Tresó B. – Sinkó T., Gál M., Kürtössy O., Balatoni M. – Smitnya Gy., Kvesztár D., Farkas B., Smitnya S. – Menyhárt P., Lázár P. Csereként lépett pályára: Gál B., Major T., Petrezsely R., Csabai L., Keresztes L. Edző: Kobl Gábor.

Rimóc: Gönczi K. – Pásztor B., Juhász I., Kuris P., Csizmadia B. – Botos Zs., Rácz I., Carvalho, Laczkó Zs. – Bangó N., Kis P. Csereként lépett pályára: Rácz J., Kiss I. Edző: Carvalho Adilson.

Gól: Menyhárt P., Lázár P., Smitnya Gy. ill. Laczkó Zs., Kiss I.

Category: Csapat

Őrhalom ellen javítottunk edzőmérkőzésen

Rimóc-Őrhalom 2-1

Helyszín: balassagyarmati műfüves pálya.

Rimóc: Gönczi K. – Oláh Á., Kuris P., Csizmadia B., Lantos Zs. – Rácz I., Bangó N., Rácz V., Pásztor B. – Kiss P., Gönczi R. Csereként lépett pályára: Winny, Santos, Csík Cs., Laczkó Zs., Oláh R., Rácz J., Kis I., Rácz A. Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Őrhalom: Barna G. – Sisa M., Homolya B., Fényes A., Kárász A. – Hegedűs M., Hegedűs Á., Somlói A., Nagy D. – Sinkovics K., Rónási R. Csereként lépett pályára: Sinkovics Á., Kertész Sz., Bilák R., Percze M. Edző: Tolnai Tamás.

Gól: Kiss P., Rácz J. ill. Nagy D.

Category: Csapat

Vereség Alsósztregovától

Rimóc-Alsósztregova 1-4

Helyszín: balassagyarmati műfüves pálya.

Rimóc: Gönczi K. – Pásztor B., Kuris P., Bangó N., Csizmadia B. – Botos Zs., Carvalho, Rácz I., Laczkó Zs. – Kis P., Rácz J. Csereként lépett pályára: Winny, Santos, Árva R., Deák G. Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Gól: Laczkó Zs.

Category: Csapat

Gyorsan kiestünk a kupából

Patak-Rimóc 1-0 (0-0)

Vezette: Béres K. (Lukács L.)

Patak: Pincze G. – Simó Zs., Keresztes Z., Pincze D., Fábián L. – Oravecz R. (Szandai Á. 62.), Faludi T. (Mészáros B. 62.), Várhegyi T. (Csóka M. 82.), Németh L. – Muszta P., Huttyán A. Edző: Bella Sándor.

Rimóc: Gönczi K. – Kuris P., Bangó N., Juhász I., Csizmadia B. – Pásztor B. (Imre Z. 77.), Rácz I., Árva R., Oláh Á. (Laczkó Zs. 46.) – Csík R. (Deák G. 60.), Kis P. (Bangó R. 57.). Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Sárga lap: Rácz I.

Gól: Huttyán A. (86.)

Bella Sándor: – Az elmúlt két hétben nem léptünk pályára, mivel létszámhiány miatt le kellett mondanunk a mérkőzéseinket. A mai kupameccs ezért mindenképpen fontos volt számunkra, hogy újra játékban lehessünk. Nehezen vettük föl a ritmust, bár egy kicsivel többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, két kapura lövésnél többet nem tudtunk felmutatni az első játékrészben. A második félidőben a Rimóc magasabb fokozatra kapcsolt ugyan, de ez csupán labdabirtoklásban mutatkozott meg. Aztán a hajrában mi is több ígéretes támadást vezettünk, egy kapufát is rúgtunk, majd egy remek kiugratást követően a győzelmet is megszereztük. Egy szimpatikus, sportszerű csapatot láthattunk vendégül, akiknek további sok sikert kívánok!

Carvalho Adilson: – Egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, ahol helyzeteinkből nem tudtunk gólt rúgni. A második félidőben többet támadtunk, jobban játszottunk, mint korábban, de nem tudtunk a kapuba találni. Egy ellentámadásból a hazaiak csatára megugrott és megnyerte csapatának a meccset. A továbbjutásnál fontosabb volt látni, hogy milyen formában vannak játékosaim, szerencsére senki sem sérült meg. Készülünk a bajnokságra!

Category: Csapat

A nagyobb lelkesedés meghozta az eredményt

Palotás-Rimóc 1-2 (0-1)

vezette: Pál L. (Kurinka B., Kazinczi B.)

Palotás: Himmer D. – Vas P., Moldován D. (Bodor A. 64.), Tóth I., Hányel V. (Vlasics Á. 70.) – Gieber Gy., Mikesy X., Vitányi L. (Miháldi F. 84.), Bocsev B. – Kotasz T. (Schlossinger T. 75.), Kovács A. Játékos-edző: Vitányi László.

Rimóc: Gönczi K. – Mócsány R., Kuris P., Laczkó Zs., Bangó N. – Pásztor B., Árva R., Rónási R. (Deák G. 72.), Percze R. – Oláh Á., Bada N. (Bada V. 71.). Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Sárga lap: Mikesy X., Vitányi L. ill. Bangó N.

Gól: Bocsev B. (70.) ill. Laczkó Zs. (36., 83.)

Vitányi László: – Gyenge színvonalú mérkőzésen, a helyzeteit jobban kihasználó vendégek szerezték meg a három pontot! Szeretném megköszönni a vezetőségnek és játékosaimnak, hogy ebben a félévben a segítségemre voltak! Az eredményeink most gyengék voltak, de terveim szerint egy teljesen más Palotás fog a tavasszal játszani, mert szurkolók megérdemlik ezt! Remélem, hogy a tavasszal már senki nem fog legyinteni a Palotásra! Ezért fogunk dolgozni egész télen! A honlapnak is szeretném megköszönni a munkáját! Példa nélküli az az alázat, amivel az amatőr focihoz áll! Nógrád megye igazán büszke lehet, hogy ennyire precíz és részletes oldal foglalkozik a megyében történt eseményekkel!

Carvalho Adilson: – A csapatmunkának köszönhető a győzelem, kiegyenlített mérkőzés volt. Négy-öt helyzetből két gólt tudtunk rúgni, a meccs ott fordult meg, amikor kapusunk kivédte a tizenegyest. Szerintem lüktető találkozó volt, mindkét csapat nyerni akart, de egy kicsivel mi többet tettünk a győzelemért. Meg szeretném köszönni a játékosoknak és a vezetőknek a féléves munkát, a szurkolóknak a támogatást, nagyon nehéz volt az elmúlt időszak. Egy-két hét alatt kellett felkészülnünk a szezonra, az elején nem volt kapusunk, többen is sérüléssel bajlódtak, de ennek ellenére is tudtunk 6 pontot szerezni. Ugyan jobb eredményt vártunk magunktól, ilyen csapattal viszont szerintem jó eredményt értünk el. Gratulálok a játékosoknak, akik ezt kiharcolták és nem adták fel.

Category: Csapat

Szégyenteljes vereség az ősz utolsó játéknapján

Berkenye-Rimóc 11-1 (3-0)

vezette: Szakal T. (Kovács T., Béres K.)

Berkenye: Zima P. (Czédula P. 56.) – Varga J., Porkoláb F., Mravik N. (Balázs M. 56.), Miklián N. (André B. 56.) – Greff Á., Doman G., Kovács Á., Rapcsák B. – Varga B. (Bőgér D. 46.), Fábri T. Vezetőedző: Aranyos Imre.

Rimóc: Gönczi K. – Pásztor B., Mócsány R., Kuris P., Laczkó Zs. – Bangó N. (Bablena Cs. 46.), Percze R., Bada B., Bada V. – Rónási R., Árva R. Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Sárga lap: Pásztor B., Bada V.

Gól: Greff Á. (13., 63., 65., 74., 85.), Fábri T. (25., 54., 56.), Varga B. (39.), Bőgér D. (75.), Porkoláb F. (82.)

Aranyos Imre: – Ezen a napon minden összejött, még az időjárás sem tudott megzavarni bennünket. A srácok rengeteg helyzetet dolgoztak ki, melyekből ennyi gólt tudtunk rúgni egy lelkesen játszó ellenféllel szemben.

Carvalho Adilson: – Nehéz talajú, saras pályán ennyi különbség volt a csapatok között.

Category: Csapat

Simán nyert a Pásztó

Rimóc-Pásztó 2-5 (1-4)

vezette: Kazinczi J. (Nagy I., Szigetvári Z.)

Rimóc: Gönczi K. – Csizmadia B., Mócsány R., Kuris P., Laczkó Zs. – Árva R., Bangó N., Percze R., Oláh Á. – Kormány R. (Imre Z. 46.), Bada N. Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Pásztó: Csoór I. – Farkas A., Molnár B. (Mladoniczki D. 58.), Tancsik R., Csépe R. (Békési P. 77.) – Molnár M. (Szeles G. 86.), Lipták M. – Miczki M., Csépe I., Pozsár P. (Kelemen D. 74.) – Szőllősi T. (Határ I. 58.). Vezetőedző: Vallus Ferenc.

Sárga lap: Oláh Á., Bangó N., Mócsány R., Percze R. ill. Farkas A.

Piros lap: Csizmadia B. (72.-Rimóc)

Gól: Laczkó Zs. (19., 51.) ill. Csépe R. (34.), Molnár M (36.), Tancsik R. (42.), Csépe I. (44., 73.)

Carvalho Adilson: – Az elején több támadást is tudtunk vezetni, előnybe is kerültünk, egy darabig minden jól alakult, majd rutintalanságunknak köszönhetően pontrúgásokból gólokat kaptunk. Pozitív, hogy a második félidőt 1-1-es eredménnyel zártuk, de ilyen gólokat nem lehet kapni. Több sérülés is volt a mérkőzésen, melyben közrejátszott a játékvezető alacsony színvonalú ténykedése, durvaságok is jellemezték a meccset. Sajnálom ezt a találkozót, de dolgozunk tovább.

Vallus Ferenc: – Nehezen lendültünk játékba, az első 30 percben semmi sem sikerült, de a félidő utolsó harmada után megnyugtató előnnyel vonultunk pihenőre. A második játékrészben főleg a küzdelem dominált, melyben sikerült megőrizni háromgólos előnyünket. Sajnálatos módon a mérkőzés vége kicsit paprikásabbra sikeredett, melyben a játékvezetői erénytelenség is közrejátszott.

Category: Csapat