Szoros küzdelemben maradt alul csapatunk a cerediek ellen

 

Megye I. 15. forduló 2017. 03. 18.

 Cered – Rimóc 3-2 (3-2)

Vezette: Telek Ákos (Gordos Sz., Kazinczi B.)

 Cered: Fodor – Liszka, Pingiczer, Sólyom, Kaposi – Jeney (Kovács M., 62’), Ferhan (Lázár K., 91’.), Gál D. – Lehoczki (Kovács B., 54’), Lenkó (Kovács E., 67’), Znamecz (Bóna, 83’). Játékos-edző: Jeney Gyula.

Rimóc: Janusek – Kuris (Csizmadia, 81’), Rádi B., Benécs, Molnár M. – Laczkó Zs., Szita L., Mohácsi L., Laczkó L. – Kiss P. (Kormány, 75’), Szita B. Vezetőedző: Mátyás Zsolt.

Sárga lap:  Lázár K., Mohácsi, Kiss P.

Piros lap: Rádi Balázs ( 44’)

Gól: Kiss (4’, 32’) ; Ferhan (12’), Liszka (14’), Lenkó ( 19’)

Jól indult a 15. forduló a Ceredre látogató rimóci csapatnak, bizonyítja ezt a már 4. percben megszerzett előny. A hazaiak a kapott találaton felbuzdulva nem adták könnyen a győzelem lehetőségét, a 12. percben Ferhan góljával egyenlítettek. Ezt követően a vendégek rossz védekezését és figyelmetlenségét kihasználva nem egészen két percen belül fordítani tudtak. A rimóci gárda szétesni látszott, amit a cerediek ismét kamatoztatni tudtak. A hullámvölgyből Kiss gólja húzta ki a csapatot, a 32. percben szépíteni tudtak a rimóciak. Úgy tűnt, az égiek nem kegyelmeznek a vendégeknek, a kialakult státuszt fokozta Rádi 44. percben kapott piros lapja.Így tehát a csapat 1 gólos hátrányban és egy ember hiányában ment a szünetre. A térfélcsere után a 10 emberrel játszó Rimóc még inkább feltüzelten játszott. A második játékrész elején a jó passzok, jó helyzetek kihasználásával úgy tűnt lesz lehetőség egyenlítésre, ám a kezdeti lelkesedés alábbhagyott. A mérkőzés véghajrájában egyik oldalról sem érkezett érdemi találat, a ziccerek kihagyásával eldőlni látszott a találkozó. A cerediek végül 3-2-es győzelmet arattak.

 

 

Category: Csapat

2017.03.12. RSE-SBTC

Category: Csapat

Hibáinkat kihasználva könnyedén nyert a SBTC

Megye I. 14.forduló 2017.03.12.

 Rimóc-SBTC 3-7 (1-4)

Vezette: Gordos Á. (Gordos Á. M., Lovasi)

Rimóc: Janusek – Kuris (Kormány), Molnár M., Benécs, Csizmadia (Szita L.) – Laczkó Zs., Rácz I., Mohácsi (Matyóka), Laczkó L., Bangó R. (Rádi) – Szita B. Vezetőedző: Mátyás Zsolt.

SBTC: Puporka – Budveszel (Kalácska), Sándor A., Ráduly, Földi (Zsély D.) – Nyerges, Szabó G. (Oláh F.) – Zsély B., Czigler, Bakos (Miklós M.) – Bata. Vezetőedző: Csatlós Tamás.

Gól: Laczkó L. (27’), Szita B. (48’,85’), ill. Czigler (9’,25’), Bata (6’,37’), Bakos (15’,78’), Oláh F.(86’)

 

A mérkőzés megkezdése előtt a jelenlévők egyperces néma felállással rótták le tiszteletüket a korábbi elnök, Beszkid Andor emlékére.

A találkozót a két csapat lendülettel kezdte, ám Salgótarján bizonyult esélyesebbnek, akik Bata 6. percben rúgott góljával megszerezték a vezetést. Ekkor szétesni látszott az itthoni gárda, akik a hibák elkövetésével sorra adták a lehetőséget a vendég csapatnak. A hazai oldalon a rosszul felálló védekezés újabb kapott gólokat eredményezett, a 25. percben már 4 találata volt a SBTC-nek. Lassan ébredezni látszottak az itthoniak, Laczkó Lénárd 27. percben szerzett gólja némi reményt jelentett. Az első rész eredménye 1-5, Rimóc óriási hátrányban ment szünetre. A szünetről visszatérve a rimóciak szépítés reményében álltak pályára, hiszen a fordítás csak csodával határos módon sikerült volna. Szita Bence a 48. percben megszerezte a hazaiak második gólját, majd a 85. percben ismételten betalált a kapuba, de ekkor a vendégoldalról jött a válasz. A salgótarjániak a 86. percben már 7 találattal rendelkeztek, a már amúgy sem kérdéses végkimenetel ezáltal egyértelművé vált. A SBTC a hazaiak hibáit kihasználva könnyedén nyert, ezzel elvitték a nekik járó pontot.

 Mátyás Zsolt: „Mióta Rimóc csapatát edzem, a mai mérkőzés volt a leggyengébb, amit nyújtottunk. Ezt a végeredmény hűen tükrözni.Az első félidő katasztrofális játéka után a második félidő valamivel jobbra sikerült, a de a mai napon a SBTC csapata a futball minden területén jobb volt nálunk. Megérdemelt győzelmet arattak. A jövőben eredményesebbek akarunk lenni, mindenegyes játékkal többet kell hozzá tenni, a siker érdekében.”

 Csatlós Tamás: „Gratulálok a csapatnak a jó bajnoki rajthoz! Hamar eldőlt a mérkőzés. Az elért gólok számával meg vagyok elégedve. Arra azért figyelni kell, hogy ha eldőlni látszik a meccs, akkor se engedjünk ki. További sok sikert a Rimóc csapatának!”

Category: Csapat

Értékes pontot szereztünk Érsekvadkerten

2016.04.04 16:30 Érsekvadkert, sportpálya

Érsekvadkert SE-Rimóc SE  1-1 (1-0)

Érsekvadkert SE: Molnár J. – Bihari B., Varga M., Tóth A., (Keresztes G.) – Pistyúr Zs., (Jakus K.) Paulicsek M., Szatmári P., (Terenyei Á.) Nagy R., Gréczi P. (Puruczki B.), Varga Gy,, Holman J. (Molnár K.). Vezetőedző: Varga Balázs.

Rimóc SE: Gönczi K. – Kuris P., Bangó N., Juhász I., Csizmadia B. – Kis I. (Deák G.), Rácz I. (Bada V.), Árva R., Bada N. (Bangó R.) – Laczkó Zs., Kis P. Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Piros lap: Molnár K. (Érsekvadkert.)

Vezette: Béres K. (Kalmár P., Szakal T.)

Gól: Varga Gy. ill. Juhász I.

Varga Balázs: – Magasról lehet nagyot esni… A szécsényi meccs után erre nem tudok mit mondani. Felejtsük el gyorsan. Lassú, gyenge játékot produkáltunk, a szívvel-lélekkel hajtó vendégek ellen, akik rászolgáltak az egy pontra. Gratulálok nekik.

Carvalho Adilson: – Most már kezd látszódni a tavaly elkezdett munkánk eredménye. Jobban védekezünk és támadunk, mint korábban, még a labdabirtoklásban kellene fejlődnünk. Úgy gondolom, az utolsó percekben meg kellett volna nyernünk a mérkőzést. Végig jól megszervezetten játszottunk, harcoltunk, érezni lehetett, hogy egyben van a csapat. Napról-napra erősödünk mentális, fizikális, illetve már-már taktikai téren is. Gratulálok játékosaimnak, a szimpatikus ellenfélnek pedig további sok sikert kívánok. Most egy nagyon nehéz meccs következik, de remélem, hasonló lelkesedéssel megyünk tovább és tudunk meglepetést okozni.

Category: Csapat

Gyenge támadójáték mellett sima vereség Balassagyaramaton

Balassagyarmat-Rimóc 3-0 (1-0)

vezette: Strehó E. (Gordos Á., Gordos Á. M.)

Balassagyarmat: Földi L. – Benécs B., Szandai D. (Mezei G. 78.), Dudás G., Jónás D. – Strehó I. (Bódis M. 57.), Varga T. (Hammer R. 66.), Nagy G. – Mátyás P., Gábor B. (Sági B. 66.), Szita B. (Guruz D. 78.). Vezetőedző: Mohácsi László.

Rimóc: Gönczi K. – Kuris P., Csizmadia B., Juhász I., Bangó N. (Bangó R. 80.) – Pásztor B., Bada N. (Kis P. 46.), Kis I. (Bada V. 80.), Árva R. – Rácz I., Laczkó Zs. Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Sárga lap: Dudás G., Strehó I., Sági B. ill. Pásztor B., Rácz I.

Gól: Gábor B. (29.), Szita B. (67.), Bódis M. (85.)

Mohácsi László: – Nem erre számítottam a csapatomtól! Nem tudtuk rendesen felvenni a ritmust, látható volt, hogy nem voltunk kellően határozottak és megközelíteni sem tudtuk lelkesedésben a vendégcsapatot, akik a saját tizenhatosuk elé behúzódva szívósan és szervezetten védekeztek. Remélem, a játékosok sikeréhségét, lelkesedését sikerül felpiszkálnunk a továbbiakban. További sok sikert a Rimóc csapatának és boldog húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek.

Carvalho Adilson: – Jól játszottunk, megfelelően védekeztünk, kontrákból szép támadásokat vezettünk, de sehogy sem tudtunk gólt rúgni, csak kapufáig és kihagyott tizenegyesig jutottunk. Sajnálom, hogy nem tudtunk betalálni, de most már látszódott, hogy nagyon együtt van a csapat. Gratulálok az összes játékosomnak, a hazaiaknak pedig sok sikert a továbbiakban.

Category: Csapat

Döntetlennel nyitottuk a tavaszi szezont

Rimóc-SBTC 0-0

vezette: Gordos Sz. (Nagy I., Szederkényi Cs.)

Rimóc: Gönczi K. – Oláh Á. (Imre Z. 90.), Kuris P., Juhász I., Pásztor B. – Bada N. (Bada V. 83.), Kis I., Árva R. (Bangó R. 88.), Rácz I. – Laczkó Zs., Kis P. (Rácz J. 77.) Vezetőedző: Carvalho Adison.

SBTC: Babják Cs. – Somoskői Sz., Csatlós T., Czutor V., Földi B. – Szabó G., Somoskői O. – Oláh F., Miklós M. (Váradi D. 66.), Budveszel B. – Zámbó J. Játékos-edző: Csatlós Tamás.

Sárga lap: Pásztor B., Rácz I. ill. Csatlós T., Czutor V., Szabó G.

Carvalho Adilson: – Nagyon nehéz felkészülésen vagyunk túl, nem tudtunk megye egyes színvonalú játékost igazolni, a támadórészlegünk pedig gyengült. Ennek ellenére alakul a csapat, szépen lassan mentalitásban is javulunk. Ezen a mérkőzésen bizonyítottuk akaratunkat, futball iránti hozzáállásunkat. Ez ma döntetlenre volt elég, de akár nyerhettünk is volna. Nem tudnék senkit sem kiemelni, mindenki küzdött, aki felvette a rimóci mezt, ha pedig minden téren még szervezettebbek leszünk, még jobban tudunk majd szerepelni. Gratulálok játékosaimnak, és pozitív szurkolóinknak. Készülünk Mohácsi László BSE-je ellen, remélem, ott is el tudunk érni egy jó eredményt.

Csatlós Tamás: – Nagyon gyengén játszottunk a bajnoki rajton. Egyik csapat sem érdemelt győzelmet, mivel a mérkőzésen nem volt igazi helyzete egyik oldalnak sem. Sokat kell változnunk, ha a hétvégén a bajnokesélyest meg akarjuk szorítani.

Category: Csapat

Dejtár ellen ismét verség

Dejtár-Rimóc 3-2

Dejtár: Tresó B. – Sinkó T., Gál M., Kürtössy O., Balatoni M. – Smitnya Gy., Kvesztár D., Farkas B., Smitnya S. – Menyhárt P., Lázár P. Csereként lépett pályára: Gál B., Major T., Petrezsely R., Csabai L., Keresztes L. Edző: Kobl Gábor.

Rimóc: Gönczi K. – Pásztor B., Juhász I., Kuris P., Csizmadia B. – Botos Zs., Rácz I., Carvalho, Laczkó Zs. – Bangó N., Kis P. Csereként lépett pályára: Rácz J., Kiss I. Edző: Carvalho Adilson.

Gól: Menyhárt P., Lázár P., Smitnya Gy. ill. Laczkó Zs., Kiss I.

Category: Csapat

Őrhalom ellen javítottunk edzőmérkőzésen

Rimóc-Őrhalom 2-1

Helyszín: balassagyarmati műfüves pálya.

Rimóc: Gönczi K. – Oláh Á., Kuris P., Csizmadia B., Lantos Zs. – Rácz I., Bangó N., Rácz V., Pásztor B. – Kiss P., Gönczi R. Csereként lépett pályára: Winny, Santos, Csík Cs., Laczkó Zs., Oláh R., Rácz J., Kis I., Rácz A. Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Őrhalom: Barna G. – Sisa M., Homolya B., Fényes A., Kárász A. – Hegedűs M., Hegedűs Á., Somlói A., Nagy D. – Sinkovics K., Rónási R. Csereként lépett pályára: Sinkovics Á., Kertész Sz., Bilák R., Percze M. Edző: Tolnai Tamás.

Gól: Kiss P., Rácz J. ill. Nagy D.

Category: Csapat

Vereség Alsósztregovától

Rimóc-Alsósztregova 1-4

Helyszín: balassagyarmati műfüves pálya.

Rimóc: Gönczi K. – Pásztor B., Kuris P., Bangó N., Csizmadia B. – Botos Zs., Carvalho, Rácz I., Laczkó Zs. – Kis P., Rácz J. Csereként lépett pályára: Winny, Santos, Árva R., Deák G. Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Gól: Laczkó Zs.

Category: Csapat

Gyorsan kiestünk a kupából

Patak-Rimóc 1-0 (0-0)

Vezette: Béres K. (Lukács L.)

Patak: Pincze G. – Simó Zs., Keresztes Z., Pincze D., Fábián L. – Oravecz R. (Szandai Á. 62.), Faludi T. (Mészáros B. 62.), Várhegyi T. (Csóka M. 82.), Németh L. – Muszta P., Huttyán A. Edző: Bella Sándor.

Rimóc: Gönczi K. – Kuris P., Bangó N., Juhász I., Csizmadia B. – Pásztor B. (Imre Z. 77.), Rácz I., Árva R., Oláh Á. (Laczkó Zs. 46.) – Csík R. (Deák G. 60.), Kis P. (Bangó R. 57.). Vezetőedző: Carvalho Adilson.

Sárga lap: Rácz I.

Gól: Huttyán A. (86.)

Bella Sándor: – Az elmúlt két hétben nem léptünk pályára, mivel létszámhiány miatt le kellett mondanunk a mérkőzéseinket. A mai kupameccs ezért mindenképpen fontos volt számunkra, hogy újra játékban lehessünk. Nehezen vettük föl a ritmust, bár egy kicsivel többet birtokoltuk a labdát ellenfelünknél, két kapura lövésnél többet nem tudtunk felmutatni az első játékrészben. A második félidőben a Rimóc magasabb fokozatra kapcsolt ugyan, de ez csupán labdabirtoklásban mutatkozott meg. Aztán a hajrában mi is több ígéretes támadást vezettünk, egy kapufát is rúgtunk, majd egy remek kiugratást követően a győzelmet is megszereztük. Egy szimpatikus, sportszerű csapatot láthattunk vendégül, akiknek további sok sikert kívánok!

Carvalho Adilson: – Egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, ahol helyzeteinkből nem tudtunk gólt rúgni. A második félidőben többet támadtunk, jobban játszottunk, mint korábban, de nem tudtunk a kapuba találni. Egy ellentámadásból a hazaiak csatára megugrott és megnyerte csapatának a meccset. A továbbjutásnál fontosabb volt látni, hogy milyen formában vannak játékosaim, szerencsére senki sem sérült meg. Készülünk a bajnokságra!

Category: Csapat